Az
1992-es Barcelonai Olimpiai Játékokon az atlétika történetének
egyik leghihetetlenebb jelenete játszódott le.
A
brit Derek Redmond egész életében arról álmodott, hogy egyszer
aranyérmet nyer 400 méteres síkfutásban. Ez az álom elérhető
közelségbe került, amint a startpisztoly eldördült a barcelonai
elődöntőben. Élete nagy versenyét futotta, és már látta maga
előtt a célvonalat, ahogy a célegyenesbe fordult. Akkor hirtelen
éles fájdalom hasított a lábába. Elszakadt jobb térdszalaggal
orra bukott.
A
Sports Illustrated beszámolt a drámai eseményekről:
Miközben
az orvosi segítség közeledett, Redmond nagy kínlódás árán
felállt. "Állati ösztön volt" - vallotta később.
Ugrálva újra elindult, és egy őrült kísérletet tett, hogy
befejezze a versenyt. Ahogy odaért a célegyeneshez, egy nagydarab,
pólóba öltözött férfi lejött a lelátóról, félrelökött
egy biztonsági őrt, odarohant Redmondhoz, és átkarolta. Jim
Redmond volt az, Derek édesapja. „Nem kell ezt csinálnod,"
mondta síró fiának. „Dehogynem!" - felelte Derek. "Na,
jól van akkor,- mondta Jim, - együtt befejezzük."
Úgy
is tettek. A biztonsági embereket úgy kellett lerázni, miközben a
fiú időnként az apa vállára hajtotta fejét. Derek futósávján
maradva végigfutották a pályát a csodálkozó tömeg előtt, mely
aztán felállt, üvöltött és sírt.
Derek
nem aranyéremmel távozott erről a versenyről, de egy olyan
édesapa hihetetlen emlékével, aki fia szenvedését látva felkelt
a székéről a lelátón, hogy segítsen fiának befejezni a
versenyt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése