Fejezd be a versenyt!

Az 1992-es Barcelonai Olimpiai Játékokon az atlétika történetének egyik leghihetetlenebb jelenete játszódott le.

A brit Derek Redmond egész életében arról álmodott, hogy egyszer aranyérmet nyer 400 méteres síkfutásban. Ez az álom elérhető közelségbe került, amint a startpisztoly eldördült a barcelonai elődöntőben. Élete nagy versenyét futotta, és már látta maga előtt a célvonalat, ahogy a célegyenesbe fordult. Akkor hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elszakadt jobb térdszalaggal orra bukott.

A Sports Illustrated beszámolt a drámai eseményekről:

Miközben az orvosi segítség közeledett, Redmond nagy kínlódás árán felállt. "Állati ösztön volt" - vallotta később. Ugrálva újra elindult, és egy őrült kísérletet tett, hogy befejezze a versenyt. Ahogy odaért a célegyeneshez, egy nagydarab, pólóba öltözött férfi lejött a lelátóról, félrelökött egy biztonsági őrt, odarohant Redmondhoz, és átkarolta. Jim Redmond volt az, Derek édesapja. „Nem kell ezt csinálnod," mondta síró fiának. „Dehogynem!" - felelte Derek. "Na, jól van akkor,- mondta Jim, - együtt befejezzük."

Úgy is tettek. A biztonsági embereket úgy kellett lerázni, miközben a fiú időnként az apa vállára hajtotta fejét. Derek futósávján maradva végigfutották a pályát a csodálkozó tömeg előtt, mely aztán felállt, üvöltött és sírt.

Derek nem aranyéremmel távozott erről a versenyről, de egy olyan édesapa hihetetlen emlékével, aki fia szenvedését látva felkelt a székéről a lelátón, hogy segítsen fiának befejezni a versenyt.

A visszhang

‎"Apa és fia sétálnak az erdőben. Hirtelen a fiú megbotlik, és éles fájdalmat érezve felkiált: - Áúúúúúúúúú. Meglepetésére hangot hall a hegy gyomrából: -"Áúúúúúúúúú". . . Kíváncsiságtól fűtve a hang irányába kiált: - Ki vagy te? De az egyetlen válasz, ami érkezik: "ki vagy te?" Méregbe gurul a fiú, és ezt kiáltja: - Gyáva vagy! És a hang visszaszól: "Gyáva vagy!" A fiú ránéz az apjára és megkérdezi: - Apa, mi folyik itt? - Fiam - válaszolja az ember, - figyelj csak! - majd elkiáltja magát: - Csodállak! A hang felel: -"Csodállak". Apja azt kiáltja: - Csodálatos vagy! A hang pedig válaszol: -"Csodálatos vagy!" Majd az apja elmagyarázza: - Az emberek ezt VISSZHANGNAK nevezik, pedig ez valójában maga az ÉLET! Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat. Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi."

A disznó

"- Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e milyen jószándékú, becsületes állatok azok?
Három éven át jártam ki a legelőre velők, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember...
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:
- Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.
- Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszázegynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
- Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért. Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a,gonoszság és az önzés."

Wass Albert

Békaverseny

Egy szép napon az erdei állatok versenyt rendeztek saját szórakoztatásukra...
Építettek egy magas falat és megkérték a békákat, másszák meg. Csábító volt a fődíj, finom falatok, így hát sok jelentkező akadt a feladatra. 

Drága(kő)

Egy indián bölcs asszony amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs Indián asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az Indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jó szerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.
Ám néhány nappal később a vándor visszatért az indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. „Gondolkoztam…”– szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ."

Szögek a kerítésben

Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A kövekező hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe. 

A kisfiú meg az üres virágcserép

Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán: hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt: 

"Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét és örökbe fogadom."