Adjon az Isten

Adventben

"Aki szeretetben él, megmarad. Aki csak magának él, elveszik..." (S. Erzsébet: Káprázat az élet!)

A Teremtő létezése

Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést: - Miért hiszi, hogy van Isten?

Dávid Ferenc emlékére

Késő őszi napsütésben gondolkodva, állva

kirajzolódik lelkemben magas Déva vára.

Ahol első püspökünkre rabláncot kötöttek:

a hitért s a szabadságért ott bebörtönöztek.

De tudom, csak testét ölték, mert a lélek lángol,

lángol bennünk és belőlünk messzire világol.

Azt üzeni ez a lélek, hogy mind hívek legyünk

apostolunk életéből mi is példát vegyünk.

Ne akadjon egy se köztünk, aki félre álljon,

Dávid Ferencnek s hitünknek szégyenére váljon.

Unitárius hitünket szívből szeressük,

ezt üzeni Déva várból Dávid Ferenc nekünk.

Indián vers

“Nem érdekel, hogy miből élsz. Azt akarom tudni, hogy mire vágysz, és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy bolondnak néznek a szerelmed miatt, az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal. Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, Hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életedben, és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni a fájdalommal, az enyémmel vagy a tiéddel,
Hogy tudsz-e önmagadból kivetkőzve táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.
Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy Isten jelenlétéből
ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mindennek ellenére meg tudsz-e állni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy “Igen”!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogyan jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.”

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse

Coelho: A ceruza öt értéke

A gyermek nézte a nagyapját, amint levelet ír. Egy adott pillanatban megkérdezte tõle:
- Olyan mesét írsz, ami velünk megtörtént? Vagy talán egy rólam szóló történetet írsz?
Nagyapja félbe hagyta az írást és mosolyogva ezt mondta unokájának:
- Igaz, rólad írok. Azonban a szavaknál fontosabb a ceruza, amivel írok. Szeretném, ha ilyen lennél te is, amikor megnõsz.

Átok - zen tanítómese

Élt egyszer egy idős zen mester, aki nemcsak a meditációban, hanem a harcokban is jeleskedett. Már öreg volt, de mégis le tudta győzni a kihívóit. Híre elterjedt messzi földön és sok tanítvány jött hozzá.
Egy nap egy kételyes hírű, dölyfös, fiatal, erős harcos érkezett a mester falujába és azzal kérkedett, hogy Ő majd legyőzi az idős zen mestert. A fiatal harcos általában megvárta, hogy az ellenfele tegye meg az első lépést és megfigyelte támadója harcmodorát, gyengeségeit és aztán kegyetlenül kihasználva ellenfele gyenge pontját villámgyorsan lecsapott. Eddig minden párviadalból győztesen került ki.
Az idős mester elfogadta a kihívást a harcra. Ott álltak egymással szemben és a fiatal harcos sértéseket és gúnyolódásokat vágott az idős mester fejéhez. A zen mester csak állt csendesen és tekintetét a gőgös harcosra szegezte szelíden. Amikor a fiatal látta, hogy sértegetéssel nem ér el semmit köpködni kezdett, majd pedig átkozódni. Az idős bölcs meg sem moccant csak állt türelmesen. Órák teltek el így. Végül a harcos semmi újat nem tudott kitalálni és megsemmisülten állt a zen mester előtt. Érezte, hogy alul maradt és elismerte a vereséget.
A „harc” végezetével a tanítványai körbevették az idős mestert és így kérdezték? – Mester, hogy tudtad elviselni ezt a sok gúnyt, sértegetést és átkozódást? Erre a Mester így felelt:
- Ha valaki ajándékot hoz, amit nem fogadok el, vajon kié marad az ajándék?