Amikor...

A feledékeny város

1. Egyszer egy kisvárosban, amely semmiben sem különbözött más kisvárosoktól, furcsa dolgok történtek. A gyerekek elfelejtették megcsinálni a házi feladatukat, a felnőttek elfelejtették levenni a cipőjüket, mielőtt aludni mentek, senki nem köszönt többé senkinek. A templom ajtaja zárva maradt. A harangok nem szóltak többé. Senki nem tudta az imádságokat. Egy hétfői reggelen azonban az egyik tanító megkérdezte a diákjait:

Hóvirág Testvér

Hóvirág Testvér!

Valamit szeretnék mondani Neked. Ne hidd, hogy csúnya a világ, s az emberek rosszak. A világ szép, s az emberek jók. A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség, mely ragályos és időnként visszatér. Akár a pestis vagy a nátha. S olyankor elcsúfítja a világot maga körül.

A világot? A Te világodat. De ne feledd el, hogy a Te világodon kívül van még egy másik világ és ez az igazi világ. Gyökered, vagyis jellemed, adottságaid, érzéseid és az a sok láthatatlan holmi, amit magadban hurcolsz egy életen át, ebből az igazi világból ered, és ahhoz a mesterséges másik világhoz, melyet magadnak csináltál, csak annyi köze van, mint a hóvirágnak az avarhoz, melyen átüti fejét midőn a földből előbúvik.

Ha felületesen megnézed, azt hiheted, hogy ez a penészszagú halott szőnyeg tartja a hóvirágot a hátán. Pedig nem így van. Előfordul, hogy erdőtűz támad, s az avar tüzet fog és elég. Elég a hóvirág is vele, az igaz. De jövő tavasszal előbúvik megint. Miért? Mert gyökere mélyebben volt, mint a halott avar, a földben volt, az igazi földben.

Így van ez veled is, testvér. Gyökered nem ebből a világból való, amit magad köré ácsoltál, és ha tűz támad s rád dőlnek a kontár tákolmány romjai: Éned az ösztön gyökérszálainak nyomán visszamenekül az igazi világba, akár a hóvirág. Mert nincsen különbség, közted, s a hóvirágok között abban a világban.

Wass Albert

Nőnapra

A NŐ DICSÉRETE

Ragyogj!

Ragyogj, mert szeretetre születtél,
mert az élet hordozója lettél,
Ragyogj, mert érzelmek élnek benned,
értelmet adva az életednek.

Ragyogj, hogy erőt sugárzó lényed
szülője lehessen a reménynek.
Ragyogj, mert a közöny sivársága
nem vethet árnyat a napsugárra.

Ragyogj, mert szép vagy és ragyognod kell!
Mert lelkedben rejtett csillag tüzel,
Ragyogj, mert Isten üzenete vagy!

Szebb lesz tőled a világ, s boldogabb!

A FÉRFI DICSÉRETE
Szeretünk!
Mert nélküled nincs igazi nő!
És nincs életre keltő erő,
nincsenek rózsák és illatok,
szépség és szerelem nem ragyog!
Mert nélküled nincs gondoskodó
békés otthon és vigasztaló
szívderítő, meleg szeretet.
Nincs haza! Nincsenek gyerekek!

Mert nélküled céltalan az út,
minden vágy és ölelés hazug,
hontalan vándor a boldogság,
nélküled a lét, csak pusztaság!
** B.Radó Lili **

Naplegenda

Graves: Jézus király

Jézus-életrajzban a szerző feltételezi, hogy Jézus a Dávid nemzetségből származó Mária (Mirjam) és Heródes zsidó fiának (a később kivégzett) Antipatrosznak titkos házasságából származott, így Judea trónjának egyetlen törvényes örököse. Az evangéliumtól és a kritikai vallástörténettől ez a felfogás eltér, azonban Jézus alakját a mai olvasó számára elfogadhatóbbá teszi,(vagy igyekszik tenni) és számos misztikus elemet kiküszöböl a történetből. A históriát Agabosz, egy vallásos keresztény mondja el, aki kortársa Jézusnak, gyermekkorában maga is találkozott vele. Agabosz krónikája szerint Jézusnak is tudomása volt királyságának törvényes jogáról, sőt Pilátusnak is, aki felajánlotta számára a trónt. Ő azonban azt a bevallott célt tűzte maga elé, hogy mint felszentelt király, egy ősi dinasztia törvényes sarja, kiteljesíti a zsidók Messiására váró próféciákat, jövendöléseket, megtöri a születés, a nemzés, a halál és az újjászületés siralmas körét, amelyből senki sem bírt szabadulni Ádám óta. A világi hatalom igényéről való puszta lemondás nem volt elegendő. Elszántan remélte, hogy magát a halált is legyőzi. Tragédiája a keresztrefeszítéskor teljesedik be – nem a fizikai halálban, mely az ő szándéka szerint való, de mert ráébred arra, hogy áldozata fölösleges. Graves Jézusa nem természetfölötti csodákat véghezvivő isten, hanem saját korának rendkívüli sorsú és egyéniségű gyermeke, az elhivatottság megszállottja, átfogóan mély erkölcsös gondolatok hirdetője. 

A világ legboldogabb embere

Sok-sok évszázaddal ezelőtt élt egy bölcs Indiában, aki azt állította magáról, hogy ő a világ legboldogabb embere, mivel két varázsládájában őrzi azokat a titkokat, amik bárki életét boldoggá tudják tenni. India mohó fejedelmei hatalmas kincseket ajánlottak fel neki a ládákért, több alkalommal is betörtek hozzá tolvajok, de soha senki nem találta meg a ládákat.