Egy
indián bölcs asszony amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban
talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy
másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs Indián asszony
kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral.
Az éhes utas meglátta a drágakövet az Indián asszonynál, és
kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a
követ. A vándor örvendezve jó szerencséjén továbbállt, hiszen
tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében
nem kell többé szükséget szenvednie.
Ám néhány nappal később a vándor visszatért az indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. „Gondolkoztam…”– szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ."
Ám néhány nappal később a vándor visszatért az indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ. „Gondolkoztam…”– szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ."