"Árnyék mögött Fény ragyog,
nagyobb mögött - még nagyobb,
amire nézek: az vagyok."
( Dr. Gyökössy Endre )

2013. április 19., péntek

A halász és a piackutató

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján, és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piackutató megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
- Mivel tölti az idejét? – kérdezi a szakember.
- Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal, és zenélünk egy kicsit – feleli a halász. A piackutató itt közbevág:
- Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának… Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálós flottára.
- És azután? – kérdezi a halász.
- Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Párizsba vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? – érdeklődik a halász.
- Úgy 15-20 év alatt – válaszolja a piackutató.
- És azután? – folytatja a kérdezősködést a halász.
- Ekkor kezd érdekessé válni az élet – magyarázza a szakember. – Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatna a városi rohanó életformát, és egy távol eső faluba költözhetne.
- És azután mi lenne? – kérdezi a halász.
- Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával, és összejönni a barátaival zenélgetni kicsit…



2013. április 2., kedd

Coelho: Gibran története


Egy elmegyógyintézet kertjében sétálva felfigyeltem egy fiatal férfire, aki egy filozófiai könyvet olvasott.
Szokatlan elfoglaltságával, és teljesen egészséges viselkedésével messze kirítt a többi beteg közül. Leültem mellé és megkérdeztem:
- Te mégis mit keresel itt?
Meglepődve rám pillantott, ám mivel látta, hogy nem tartozom a fehérköpenyesek közé válaszolt:
- A dolog roppant egyszerű. Édesapám, aki briliáns ügyvéd, azt akarta vegyem át a stafétabotot, a bácsikám, aki hatalmas birodalmat igazgat, azt szerette volna, ha az ő példáját követem. Édesanyámnak az volt dédelgetett vágya, hogy az leszek, ami az ő imádott papája. A húgom folyton az ő sikeres urával jött csakis az lehetek, ami ő. Az öcsém kiváló atléta lévén azért rágta a fülemet, hogy én is az legyek.
Az iskolában hozzájuk hasonlóan nyaggattak a zongora és az angoltanár,meg akartak győzni a saját döntésük igazáról, hogy az ő példájukat kell kövessem, az lesz nekem a legjobb a világon. Egyikük sem látta bennem az embert csak vágyálmainak tükrét. Ezért döntöttem úgy, hogy elmegyógyintézetbe vonulok. Legalább itt valóban az lehetek aki vagyok.